Keresd fel őket, nem bánod meg!

Nem igazán van könnyű helyzetben az, aki ma budapesti viszonylatban az ételfotózás vagy a tárgyfotózás feladatára keres megfelelő szakmai tudással, hozzáállással és eredményekkel rendelkező embert vagy csapatot. Én nem olyan régen vágtam bele a keresgélésbe, hiszen készül az új weboldalam, és a webes csapat felhívta rá a figyelmem, hogy bizony ma már nem elegendő megfelelő mennyiségű és minőségű szövegek elhelyezése az oldalon, a vásárló meggyőzésére, a vásárlások számának növeléséhez mindenképp szükség van tökéletes, szép termékfotókra. Mondanom sem kell, hogy egyértelműen a tudtomra adták, hogy az általam készített telefonos képek már nem rúgnak labdába a neten. Profi felszerelésre, profi eszközökre, és ami talán még ennél is fontosabb, profi tudásra van szükség ahhoz, hogy szakmailag és élvezhetőség szempontjából tökéletes képek készüljenek, nem beszélve arról, hogy ma már alapelvárás, hogy a képek a valóságot tükrözzék, és ne legyen mű hatásuk.

A keresgélők többsége kifejezetten nagy hangsúlyt és figyelmet szentelnek annak, hogy a valóságot keressék a termékfotókon, hiszen nem egyszer látták vagy hallották már, rosszabb esetben persze át is élték, hogy átverés vagy rossz rendelés áldozatává váltak, mert nem olyan terméket kaptak. Nem olyan volt az anyaga, a színe, a fényessége a kézhez kapott terméknek mint a képen láthatónak. Hála a jó égnek a Fotoda csapatát egy ismerősöm ajánlotta és nem is kellett csalódnom. Tökéletes képeket kaptam, melyek egészen egyszerűen szuperálnak az új weboldalamon. A vásárlók elégedettek, a visszaküldés pedig egészen idáig a nullát mutatják. Igazság szerint mindenkinek csak ajánlani tudom őket. Biztos vagyok benne, hogy aki őket választja nem lesz csalódott. Tökéletes eredményeket fog hozni számára a képek köre.