Cégvezetőként és egyben tulajdonosként az ember azt gondolná, hogy ha egyszer sikerül végre eljuttatnia oda a céget, hogy működés tekintetében és gazdaságilag is alkalmas legyen egy-egy nagyobb beruházás megvalósítására, akkor igazság szerint már túl sok dolga nincs az új gép beszerzése vagy új folyamat beiktatása megkezdése előtt, azonban ilyenkor mindig hihetetlen dolgok derülnek ki számomra a munkavédelmi cég ugyanis profi módon végzi a feladatát és mindig felhívja a figyelmemet, hogy munkafázisokat nem jó kihagyni még egy ilyen egyszerűnek tűnő feladat esetében sem, hiszen hatalmas bírság sújtható le rá.
Így tudtam meg tehát, hogy nem elég a forrást előteremtenem egy új gép beszerzésére, és persze le is folytatnom a beszerzési eljárást, kiválasztani a megfelelő fajta gépet, megrendelni, és a telepre szállítani, bizony szükség van az elő használat előtt a gépek üzembe helyezése tekintetében számtalan jegyzőkönyves és egyéb papírmunkát igénylő feladat megoldására. Fogalmam sem volt, hogy ilyen feladat is nyomja a vállunkat ilyen esetekben, de hála a jó égnek a munkavédelemért felelős külső szakértő vállalat emberei mindig mindenre gondolnak.
Maximálisan meg vagyok velük elégedve, hiszen csakúgy mint most, már számos esetben megmentettek minket egy-egy hibától, és én azt is elmondhatom, hogy volt már munkahelyi baleset a cégnél az építkezéseken, de soha semmilyen nagy baleset nem nehezítette a működést, vagyis mindig apró horzsolásokkal és kisebb károkkal megoldódott a probléma, pont az activesafety munkájának köszönhetően, amit profi szinten és maximális minőségben biztosítanak számunkra, vagyis mi csak hálásak lehetünk nekik és ez nincs is másképpen. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket, hogy ha valódi védelmet biztosító munkavédelmi rendszert szeretnének a vállalkozásukénak tudni.